hírlevélre feliratkozás

Üdvözöllek!

Ha már korábban feliratkoztál:
Az új Eu-s szabályozás miatt jobbnak láttam teljesen új listát építeni, hogy minden szempontból biztosítva legyen az adataid tárolása, kezelése. Ez azt jelenti, hogy az eddigi levelezési lista megszűnik, és akkor tudunk kapcsolatban maradni, ha megteszed és kitöltöd ezt az űrlapot.

Tudom, hogy nem ez a legkedvesebb tevékenységed, de szeretnénk mindent megtenni, hogy gördülékenyen menjenek a dolgok, és persze jogszerűen is.

Ha még csak először iratkozol fel:

Az alábbi űrlap kitöltésével tudsz feliratkozni Rém László (ASGH Kft.) hírlevelére.

A feliratkozás előtt olvasd el az Adatkezelési Tájékoztatót >>

Az adataidat, ahogy eddig is, nagy figyelemmel és tisztelettel kezeltük, ezután sem ez másképp. Csak ezen az oldalon használjuk fel azokat az adatokat, amelyeket Te megadsz nekünk, és azt semmilyen körülmény között sem adjuk tovább harmadik félnek. Eddig is nagy biztonságban voltak az adataink, beleértve az enyémeket is, mert egy olyan csapatot választottunk, akik számos más cég adatainak kezelésével is megbízott. Így közösen mindent megteszünk, hogy az új EU-s szabályozásoknak is megfeleljünk.

Eddig sem használtam más célokra a hírleveleket, azokon kívül, amiket eddig tudtok, de, hogy minden rendben menjen, egy teljesen új levelezési listát építünk, amely során arra kérlek, hogy ha egyet értesz vele, akkor jelöld be, hogy elolvastad az Adatkezelési Tájékoztatót és Hozzájárulsz - ezzel hozzájárulsz a személyes adataid kezeléséhez és Hozzájárulsz a reklámtartalmú emailek fogadásához,

Ezeket a hozzájárulásaidat bármikor visszavonhatod a későbbiekben, ahogy eddig is minden levél alján megtalálod a Leiratkozó (Unsubscribe) lehetőséget.


Köszönöm az idődet!


Üdvözlettel,

Rém László
- authentic personal development - 

X