Hogyan építsek egészséges Kapcsolatot önmagammal?

Kapcsolat önmagammal

Talán ez az időszak, amelyekben most élünk, ahol kiemelt fontossága lett annak, hogy megvizsgáljuk kapcsolatainkat.

Ennek egyik területe az önmagammal való kapcsolat.

Rengetegen teszik fel azokat a bizonyos kérdéseket: Honnan jöttem, merre megyek és mi is a célom az életemmel.

Azt hiszem ezek eléggé fontos kérdések. Viszont néha úgy is érzem, hogy erre marad a legkevesebb idő, hogy meg is válaszoljuk.

De miért lehet fontos az, hogy megismerjem önmagam?

Manapság leginkább olyan dolgokkal vesszük körbe magunkat, amelyek itt-ott helyettesítő szerepet töltenek be. Technológiák, amelyek segítenek kiváltani az emberi erőforrásokat. Ismerősökkel, akik pótolják a barátok igazi jelenlétét. Közösségeket, amik leginkább a virtuális világban léteznek, helyettesítve a fizikai kommunikációkat és kapcsolatokat, és igen, az érintést.

Szeretem a kütyüket, ugyanakkor valahol, valamilyen szinten csatlakozom azokhoz, akik elgondolkodunk azon, mintha egy lépés vagy kettő kimaradt volna ebből a folyamatból. Abból, ami a technológiák felhasználása és az indokolt megjelenésük tömege között van.

A technológiának az lenne a feladata, hogy kiegészítse és megkönnyítse azokat a folyamatokat, amikben, mi emberek, rengeteg munkát és fizikai erőt fektetünk. Így is könnyítve a munkánkat, az életünket, és a ............ Na itt van az az érzésem, hogy valami mintha hiányozna.

De mi az, ami hiányzik sokszor az életünkben?

Van pár dolog, de ezek közül is sokszor a Valós Kapcsolatok. Főleg önmagammal.


Azt gondolom, hogy korábban a technológiai vívmányok sokszor előrébb tartottak, mint amennyire képesek voltunk azt feldolgozni. Így van ez ma is.

Egyik példa a technológia egyre növekvő hatására, hogy ma már a köznyelv részét képezik a technológiáknál használatos kifejezések, persze meglepő módon párosítva azokat a többi mondandóinkkal. Az életünk minden területét átszövik a különböző berendezések.

Nem akarom, azt a mára már elcsépelt blokkot említeni, hogy mennyire káros a tv, a média bármely része. Valószínűleg, ha ezekben megtalálnánk az egyensúlyt, akkor épp olyan támogató is tudna lenni, mint amennyire árthat.

De vissza ahhoz, hogy kapcsolatok. Ha könnyebben végezzük el azokat a feladatokat, ráadásul még gyorsabban is, amit megterveztünk, akkor a felmerült idővel kezdeni kell valamit. Ennek egyik hatása lett a világunkban a folyamatosan növekvő és gyorsabban elérhető kereslet-kínálat folyamata.


Gondolok valamire, akkor azt általában azonnal szeretném, de az is jobb, ha még korábban. Ha több időm marad a munkámban, akkor sok ember még többet vállal. Sok területen nem is kell vállalni, hiszen olyan mértékben nőttek azok a bizonyos normák, hogy idő nincs azon elmélkedni, hogy mit is kezdjek magammal. Viszont ez egy remek hullámvasút.


Miért? 


Mert a vannak benne rendesen emelkedők és lejtők is. Minél jobban érzem magam, annál könnyebben kifárasztom magam. Hamar elrepül egy két év, pihenés, kikapcsolódás, töltődés nélkül. Amikor már érzem, hogy erre nagyon nagy szükségem lenne, akkor már legtöbbször a kimerültség határán állok. Ekkor kevésbé végzem jól a munkát, kevésbé vagyok otthon megértő, támogató partner.

Ja, az mindegy, mert arra már amúgy sincs idő, hogy partneremmel intim kapcsolatom vagy egyáltalán kapcsolatom legyen.

Sokszor lehet látni azokat a munkamániás embereket, akiknek minden figyelme a munkáján van. Több órát és még többet dolgozni, de miért? Az előremenetelért? Minél fentebb vagyok a ranglétrán, annál könnyebb a munkám, és annál több az a lehetőségem, hogy magam osszam be az időmet. Viszont ez korántsem a valóság. Minél fentebb vagyok egy bizonyos létrán, annál több a felelősségem, annál többet kell odafigyelnem azokra, akikkel együtt dolgozom.


Ha több idő lenne önmagamra, akkor szembe kellene néznem azzal, aki vagyok. De annyira elszoktunk az önmagunkkal töltött hasznos időtől, hogy teljesen életidegen sokszor. Mit is lehet tenni? A legegyszerűbb válaszért nem is kell sokat keresgetni. „Hagyjuk az egészet…” Másfelől viszont, mivel azt sem tudom ki is vagyok, mit is szeretek csinálni, hogy tudnám ezt a megfelelő emberekkel megosztani? Nagy frusztráltság és súrlódás érkezik erről az oldalról. És itt jönnek képbe a kapcsolatok.


Vajon mennyit változna az életed, akkor, ha egészen pontosan tisztában lennél a képességeiddel, a készségeiddel és erényeiddel? Mennyi barátodat, ismerősödet tartanál meg, ha azt néznéd, kivel mennyire támogatjátok egymást? (És itt nem „támasz” szerepére gondolok, hanem a kölcsönös tisztelettel párosuló élménymegosztásra.)

Mennyiben változna az életed, ha olykor-olykor időt töltenél azzal,
hogy megfigyeld mennyi mindent értél ez az életedben?

Nézzünk meg néhány bevezető kérdést. Volt-e valaha időd arra, hogy ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozz?

Hogyan segítenek ezek a kérdések?

A kérdésekkel az elmédet stimulálod. Általában rengeteg gondolatunk van egy nap. Sok ezek közül teljesen bizonytalan eredetű. Sok viszont a régebbi tapasztalatok alapján érkezik. Néha nem is nagyon vesszük észre, hogy mikre is gondolunk, de alapvetően határozzák meg a mindennapjainkat.

Ha felmerül egy feladat nap közben, akkor az elme, hacsak ezen rajta nem kapjuk, akkor a legkényelmesebb utat választva a legbiztonságosabb irányba visz el. Ez egyébként remek hír, főleg, ha egy olyan dologgal foglalkozol, ahol nagymértékben ismétlődő folyamatok vannak. Amint viszont kilépsz ebből a környezetből, akkor már érdekesebb a téma. Azok a gondolatok, amelyekre odafigyelsz, energiát fognak kapni. Ettől fel tudnak erősödni. Így határozzuk meg, hogy kik is vagyunk sokszor. Ha azt mondja valaki, hogy jól áll ez a frizura, és ez többször is megismétlődik, akkor az önbecsülésünk meg tud erősödni. Ezen a szinten. Megtartani már másik feladat. De, ha ez többször is előfordul, akkor a következő alkalommal, amikor a fodrászhoz mész, kétszer is meggondolod, hogy mit lépj, amikor a fodrász azt javasolja, hogy próbálj ki egy új dolgot.

Hogy használjam ezeket a kérdéseket?

Válaszold meg őket, egy kis időt hagyva az elmédnek, hogy összeszedje a válaszait. Aztán azt javaslom, hogy írd le azokat, amiket a legfontosabbaknak tartasz. Gondolom arra már rá is jöttél, hogy minél többször térsz vissza egy kérdéshez, annál részletesebb képet kaphatsz. Utána a válaszok alapján láthatod, merre és milyen mértékben befolyásolják az életedet az elméd válaszai.

Önmagammal kapcsolatos néhány kérdés

  1. Hogy gondolok a Múltamra?
  2. Miket élek meg a Jelenben?
  3. Mi azok, amik a legfontosabbak a Jövőm szempontjából?
  4. Kik azok, akik a leginkább Hatottak rám?
  5. Kik Hatnak rám még most is?
  6. Mik a legnagyobb Sikerek az életemben?
  7. Mik a legnagyobb Kudarcok az életemben?

Mi a cél?

Lehet, hogy már meg is találtad ezen pár kérdés feltétele és megválaszolása közben, hogy bizony rengeteg dolog van, ami hatással van arra, hogyan is éled az életed.

Az Önmagaddal való Kapcsolat kiindulópontja az összes olyan kapcsolatnak, ami körülvesz téged. Az állandóan vajas oldalára eső kenyértől a legintimebb pillanatokig az partnereddel.


Ha pl. a múltadban, visszagondolva sokszor érzed azt, ezt vagy azt bizony nem kellett volna megtennem, akkor nagy valószínűség szerint tele lehetsz sajnálkozással. Ez pedig úgy jelenik meg a jelenedben, hogy állandóan kétkedhetsz, rengeteg kétséged lehet a döntéseid kimeneteleivel, ha egyáltalán eljutsz odáig, hogy meghozz egyet. Hiszen a tudatalattid folyamatosan azt üzeni, hogy „Figyelj, odáig már ne menjünk el. Emlékezz!!! Legutóbb is katasztrófa volt! Szóval, biztonságosabb ezen a parton maradni.” Ezek alapján már látod, miért érezheted magad letargikusan döntések előtt, vagy közvetlenül utánuk.


Szóval a kérdések és azok a válaszok, amiket ezekre adsz, azt fogják megmutatni neked, hogy milyen az alap-hozzáállásod. Attól függően, hogy milyen témákban teszed fel a kérdéseidet.


Mi blokkolhatja, hogy megismerjem önmagam?

Teljesen felesleges ezzel foglalkozni!

Több idő lenne önmagamra, de annyira elszoktunk az önmagunkkal töltött hasznos időtől, hogy teljesen életidegen sokszor. Mit is lehet tenni? A legegyszerűbb válaszért nem is kell sokat keresgetni. „Hagyjuk az egészet…” Nem egyszerű ezzel a témával foglalkozni. Vannak olyanok, akik éveket töltenek el azzal, hogy megismerjék önmagukat. De nem kell elvonulni a világ elől egy tibeti barlang mélyére, hogy közelebb kerüljek ahhoz, akivel együtt élem az életemet napi 24 órában, heti hét alkalommal. Nem baj, ha szóba állok magammal, az meg különösen nem, ha egyet is értünk.

Amíg viszont ez a blokk megjelenik, sokat hallottad a szüleidtől, barátaidtól, hogy ez mekkora ökörség, akkor kialakul benned az a mechanizmus, ami már a kezdeti lepéseknél elbátortalanít.


Lehetséges, ha elfogadod, hogy megengedőbbé válj önmagad számára. Lehetséges foglalkozni azzal, hogy önmagad legjobb verziójává válj, és úgy alakítsd az életed, ahogy az a legjobb számodra.


Ehhez azért érdemes belekezdeni valami olyan dologba, ahol érzed, hogy már csak egy kicsi lépés hiányzott eddig. Egyszerűen, csak döntsd el, hogy megteszed, és tedd is meg.


Félelmetes megismerni önmagam.

Sokszor találkozom azzal, hogy egyszerűen félelmetes ezekre a témákra ránézni, mert akkor kiderül miegymás. Előfordulhat, hogy ciki, vagy egyszerűen túlságosan kiszolgáltatottá válhat valaki önmaga számára. Nem, ez nem képzavar. Gondoljunk csak bele. Szeretnénk meglépni valamit. Egy új, izgalmas dolgot kipróbálni, de ehhez ki kellene lépni a megszokottból. Ha kiderülne, hogy ehhez nem vagyok eléggé bátor, akkor vajon hány helyen venném észre ugyanezt? Mikben befolyásolna ez a vélemény, amit önmagunkról alkotunk?

Ennek felismerése önmagában felszabadító lehet, és ha egy kicsit is nyitott valaki arra, hogy kilépjen a megszokottból, akkor hamar meg is változtatható.


Biztonságosan is lehet ezeket a feladatokat megoldani, ha szeretnéd. Egyszerűen, anélkül, hogy túl félelmetes lenne. Tudva, hogy az első lépés már megtörtént, így a következők kényelmesek is lehetnek.


Aztán, ha már látod, melyek azok a területek, ahol eddig a sikertől való félelem miatt, vagy éppen amiatt, mert azt gondoltad kinevetnek, kigúnyolnak stb., ott megteheted a következő lépést. Persze bölcsen, de azért határozott lépésekkel.


Megszégyenülök, ha kiderül honnan jöttem.

Nem származik mindenki egyforma családokból, egyforma nemzetektől. Ez a diverzió természetes, minthogy minden ember különböző. Sokak számára viszont kirekesztés lehet, hogy egy bizonyos társadalmi osztályból érkezetek. Vagy az is, hogy esetleg a felmenői között olyanok is szerepelnek, amikre nem büszkék. Ennek viszont számos oldala lehet. Van akit az zavar, hogy a szülei kevesebbet engedhettek meg maguknak, és így neki is, amikor gyermek volt. Van akit az, hogy olyan etnikumhoz tartozik, aminek megítélése nem a legjobb. Viszont ezeknek igazán mély gyökerei is lehetnek.

Azok, akik felmenői között több nemzetiség is megjelenik, néha, tudatlanul is, de az azzal kapcsolatos nézőpontokat is hordozza magában. A feladatokkal teli verzió az, amikor ezek a nemzetek a történelmükben gyakran, vagy még most is harcolnak egymással. Ebben az esetben sokszor nem épp a legbiztonságosabb, ha kiderül például a származás.


Vannak persze azok az esetek is, amikor ez annyira nem nyilvánvaló. De ha szeretnéd, akkor annak megismerése megnyílhat előtted, ami segít abban, hogy ez az akadály elmozduljon, számodra biztonságosan és legjobb módon. Támogatva érezheted magad, amikor elkezdesz megismerkedni a benned rejlő lehetőségekkel, ha azt választod.


Érdemes a benned lévő nyugtalanságokat feltérképezni. Esetleg tanulmányozni azon népek, népcsoportok kultúráját, ahonnan származol.

És, hogy ezek hogyan tudnak segíteni?

A felismeréssel rengeteg megoldás is érkezhet. Egy idő után el tudod dönteni, hogy mik azok a dolgok, amik igazán tőled származnak, és mik azok a tanult vagy örökölt viselkedési minták, amelyek többé már nem szolgálnak téged.

Ha felteszed magadnak ezeket a kérdéseket, úgy, hogy közben figyeled a válaszaidat, és a megszokotton kívüliekre összpontosítasz, akkor egyre több alternatívát fogsz észrevenni.

A több alternatíva közül könnyebb lesz kiválasztanod azt, ami szimpatikusabb. 

Ez önmagában is felemelő érzéssel fog majd ellátni. Nem is beszélve, hogy a cselekedeteid alapja már nem a megszokottak alapján megy, hanem az általad választottak alapján. Természetesen ehhez is kell némi idő, de mindenképp biztonságosan megléphető.

fotók innen: unsplash

Elérhető a Szabadítsd fel Önmagad a rossz szokásaid alól -
vol. 3. | 7 blokkoló szokás, ami távol tart Belő Éned és Önmagad kapcsolatának megélésétől!

ONline webinárium teljes anyaga, több mint 2 órás videóanyag és Ebook !

Ha szeretnéd ezt az anyagot bővebb információkkal megkapni, akkor
kattints a képre!

Hogyan építsek egészséges Kapcsolatot önmagammal?
>
X